A szeretet négy arca
A szeretet misztériuma a közösség és két ember között láthatatlan szálakat sző. Ennek a szeretet-hálónak sokféle arcát fürkészi C. S. Lewis „A szeretet négy arca” című kései művében. A Harmat Kiadó igényes gondozásában megjelent kötet az angol irodalomtudós esszéista stílusban megírt elmélkedéseit tartalmazza. Az író könnyed, de olykor teológiai és komoly gondolatait veszi sorra a barátság, a ragaszkodás, a felebaráti szeretet és a szerelem különös és szeretet-formáiról.
A szeretet misztériuma a közösség és két ember között láthatatlan szálakat sző. Ennek a szeretet-hálónak sokféle arcát fürkészi C. S. Lewis „A szeretet négy arca” című kései művében. A Harmat Kiadó igényes gondozásában megjelent kötet az angol irodalomtudós esszéista stílusban megírt elmélkedéseit tartalmazza. Az író könnyed, de olykor teológiai és komoly gondolatait veszi sorra a barátság, a ragaszkodás, a felebaráti szeretet és a szerelem különös és szeretet-formáiról.
Különösen izgalmas, hogy a felebaráti szeretetnek is fejezetet szentel a szerző, kiemelve és átelmélkedve a többi szeretet-formából. A könyv különlegességét az adja, hogy valamennyiünknek van tapasztalata a szeretetről, jó is – rossz is. Így végigkísérhetjük a több kiváló esszé szerzőjének logikáját a szeretet sokféleségéről. Gondolatmenetét a ’dolgok szeretete’ tárgyában kezdi, és arról értekezik, hogy vajon hogyan is lehet a szeretetről írni, amikor már annyian és oly sokféleképp szólaltatták meg a szeretet ezer hangú hárfáját. Történelmi távlatokba szemléli a barátság kérdését, megértetve talán valamit abból, korunkban miért szorult háttérbe:
„Az ókorban a barátságot tartották a szeretet összes fajtája közül a legboldogabbnak és legemberibbnek; az élet koronájának, az erény iskolájának. A modern világ ezzel szemben teljesen megfeledkezett róla. […] Inkább meglehetősen marginális dolog, ami korántsem tartozik a fő fogások közé az élet lakomáján, afféle kikapcsolódás, mellyel kitölthetjük szabadidőnk hézagjait.”
Magáról a szeretetről Lewis közvetlenül, bátorítóan szól az olvasóhoz egy olyan témában, amelyben minden bizonnyal már mindenki kapott sebeket – tehát fél: „Szeress bármit, és biztosra veheted, hogy megszakad a szíved, de legalábbis sebet kap. Ha érintetlenül meg akarod őrizni, jobban teszed, ha nem adod senkinek, még egy állatnak se!”
Kissé megütközhetünk ezen a figyelmeztetésen, de ha tovább olvassuk, megértjük a szerző logikáját, különösen, amikor az ajándékozásról ír: „…az adás valódi célja az, hogy az elfogadó olyan állapotba kerüljön, ahol többé nincs szüksége ajándékunkra.” Karácsony közeledtén különösen találónak érezhetjük ezeket a sorokat, és a könyvet, amely lankadatlan újrakezdésre és a szeretet végtelen ajándékainak elfogadására buzdít.