Így tudhatod meg, mit szeret a kicsi!

Felnőttként könnyen a világ tudtára adhatjuk, ha valamilyen ételt nem szeretünk - elmondhatjuk szóban, vagy egyszerűen kitolhatjuk a tányérunk szélére a nem kívánt falatokat. A kisgyerekeknek azonban sokkal nehezebb dolguk van. Vagyis csak volt, egészen mostanáig.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
bébiétel
2013. november 26. bencze.aron

Felnőttként könnyen a világ tudtára adhatjuk, ha valamilyen ételt nem szeretünk – elmondhatjuk szóban, vagy egyszerűen kitolhatjuk a tányérunk szélére a nem kívánt falatokat. A kisgyerekeknek azonban sokkal nehezebb dolguk van. Vagyis csak volt, egészen mostanáig.


A Thrill Laboratórium mérnökei ugyanis nemrég kifejlesztették a világ első “Gyermek Tetszésmérőjét”, ami a gyerekek fiziológiai reakcióit vizsgálva képes megmondani, hogy a kicsik mely zöldségeket, gyümölcsöket és fűszereket kedvelik, így a szülőknek is sokkal könnyebb eldönteni, hogy gyerekük milyen ételeket fogyaszt a legszívesebben.

A készülék a gyerekek lábára erősített szerkezet segítségével méri a kicsik bőrellenállását (GSR). A GSR reakciót a bőr verejtékezésének növekedéséből eredő elektromosság alapján mérik. A kutatók a vizsgálatok során különböző ételeket adtak a gyerekeknek, majd az érzelmi reakcióikat megvizsgálva a Tetszésmérő segítségével kiszámították az egyes ételekhez tartozó GSR értéket.

Az eszközt Brendan Walker mérnök alkotta meg az Ella’s Kitchen szakértőivel karöltve. A vizsgálatok során a kutatók a kísérletben részt vett hét kisgyerek lábára erősítették a GSR szenzort, amit aztán csatlakoztattak a Tetszésmérőhöz, ami rögzítette a verejtékezés mértékének apró váltakozásait. Ha egy kisgyerek olyan ételt kapott, ami a kedvére való volt, a GSR-je megnőtt.

Minél nagyobb értéket ért el egy étel a Tetszésmérőn, az annál jobban ízlett az adott kisgyereknek. Walker és kollégái most a gyerekek banánra, citromra, fahéjra, mangóra, kókuszra, papayára, paprikára, sárgabarackra, édesburgonyára és répára adott reakcióit vizsgálták meg.