Jótékony magzatok

Sose lehetsz elég fiatal ahhoz, hogy alkotni kezdj, és hogy másokon segíts. Ez az állítás most valóban igaz, hiszen a jó ügy érdekében még az édesanyjuk pocakjában lévő kisbabák festettek.

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
színek
2015. november 28. Aipmilo

Sose lehetsz elég fiatal ahhoz, hogy alkotni kezdj, és hogy másokon segíts. Ez az állítás most valóban igaz, hiszen a jó ügy érdekében még az édesanyjuk pocakjában lévő kisbabák festettek.


Afrikában több ezer kisbaba nem éli túl a születését. Ezen a számadaton szerettek volna javítani azok a várandós belga anyukák, akik úgy döntöttek, hogy jótékonysági pénzgyűjtést szerveznek az ottani nők, és magzataik megsegítésére. Saját, még a hasukban hordozott gyermekük segítségével festettek képeket, amiket aztán elárvereztek. Az ebből befolyt összeget teljes egészében az SOS Gyermekfalvaknak ajánlották fel.

 

Hogy mégis hogyan tudnak ezek a kisbabák képeket festeni, ha még meg se születtek? Az édesanyjuk pocakjára festékbe mártott ecseteket ragasztottak, amiket aztán a vászonhoz tartottak, az ecseteket pedig már a kisbabák mozgatták. A félénkebb kis művészeket simogatással próbálták ösztönözni. A projektre hat belga kismama jelentkezett, akik a terhességük 32. és 39. hete között tartottak. Voltak izgágább és nyugisabb babák is, így a képek árulkodnak a pocaklakó aktivitásáról is. Az alkotásokban mégis közös, hogy segítőkészségből születtek.

 

 

Forrás: Boredpanda