A vár és a költő

El kell mondani ezt a történetet is: a vár és a költő történetét – meg még valakiét, akihez ezek a versek szóltak. A versek többet mondanak arról, ami ott történt, mint amire a hadtörténész vállalkozhat: az igazat is elmondják – nem csak a valódit. 

A cikk több mint 3 éves. Tartalma elavult információt tartalmazhat.
életmód
2014. október 05. SZJM

El kell mondani ezt a történetet is: a vár és a költő történetét – meg még valakiét, akihez ezek a versek szóltak. A versek többet mondanak arról, ami ott történt, mint amire a hadtörténész vállalkozhat: az igazat is elmondják – nem csak a valódit.


A vár

Przemysl korszerű várrá történő kiépítését a hármasszövetség felbomlása és az orosz-osztrák viszony elhidegülése miatt vette tervbe Bécs. Az erődítmény építése több szakaszban 1876 és 1899 között ment végbe.

Az erődrendszere a Monarchia kapuja volt. Jelentősége a háború kitörésére már óriásira növekedett: ellenőrizte a galíciai vasúthálózatot, a birodalom belsejébe vezető vonalakat. Körbe lehetett ugyan zárni, meg is lehetett kerülni, de elfoglalása nélkül komoly támadást az utánpótlás bizonytalan volta miatt nem lehetett intézni sem Magyarország, sem Ausztria ellen. Modern háborút nem lehetett szekéroszlopokra alapozni.

A háború kitörésekor már nem számított korszerű erődítménynek, de minden tüzérségi tűznek ellenálló betonerődei, félelmetes messzehordó ágyúi, hatalmas védőárkai tudták, amit kellett. Nagyjából 130 000 védte az erődrendszert – s nem csak a falak, de a védők lelke is erős volt.

A költő

A költőt születésekor – 1884-ben Gyónon – Áchim Gézának keresztelték. Eleinte édesapja hivatását követve Pozsonyban evangélikus teológiára járt – de rövid jegyzőgyakornokoskodás után az újságírás mellett köt ki. Az Új Időkben és a Pesti Naplóban teszi közzé verseit. Ady rajongója és követője – de aztán a háború kérdésében összevesznek. Ady a kezdetektől ellenzi a háborút. Gyóni Géza pedig önkéntesnek áll, hogy hazáját védje, s alakulatát a kulcsfontosságú Przemysl védelmére rendelik. Ott írja azokat a verseket, amelyekkel érdemes minden nemzedéknek találkoznia.

Ezek a versek többet mondanak arról, ami ott történt, mint amire a hadtörténész vállalkozhat: az igazat is elmondják – nem csak a valódit.

Az első erőpróba

Őrségen

Sötét felhők sürün esőznek.

Szürke csuhát ölt a lengyel határ.

Visztula hidján alkonyi csöndben

Kongó léptekkel egy katona jár.

A hidon túl halál ül lesben.

Eső szitál felhőgomolyból.
S Visztula hidján a katona
Egy mesebeli nőre gondol.

A drága nő most merre van

-
És merre-merre minden szépség?

Visztula hidján a katona

Számolja a szive verését.

Minden verése messze dobban,

Szemét a messziségbe vájja.

S kongó lépések elviszik

Alkonyodó hazai tájra.

(Lengyelország, aug.)

Az erődítmény 1914. szeptember 17-én kezdődött. A várat az orosz 3. hadsereg zárta ostromgyűrűbe. Miután a védők visszautasították a kapitulációra történő felhívást, a cári csapatok mindennel, amijük volt, megkezdték a vár lövetését.

Csodák

Mindennap uj csodára ébredek:

Hogy élek még, ó hihetetlen épség.

Hogy hall e fül és látnak e szemek,

S az arcom érzi jeges szél csipését.

Mindennap uj csodára ébredek:

Hogy élek még, ó mesebeli jóság.

Hallom: haraggal bugnak a hegyek;

Látom: az erdőt lángok lobogózzák.

Látom: a réten a vakond-lyukat

Halálos ágyúk vaskölykei turják.

Fönt egy gépmadár csillagot rugat,

S harsogni hallok győzedelmi hurrát.

Mindennap uj csodára ébredek:

Hogy élek még, túl ennyi véres harcon.

Ó hogy győzni tud minden vész felett

Egy imádkozó, édes, gyönge asszony.

(Przemysl, okt. 3.)

Az első roham sem váratott sokáig magára: október 5-én támadásba lendültek a dél-keleti erődök ellen. Az itt álló többnyire magyar népfelkelő csapatok keményen védték a rájuk bízott állásokat. A három napos ide-oda hullámzó küzdelmet a 23. honvéd gyaloghadosztály ellentámadása döntötte el, amely rohamával a keményen verekedő oroszokat kivetette az erődítményből. Ez a véres háromnapos harc ihlette Gyóni Géza legismertebb versét.

Csak egy éjszakára…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;

A pártoskodókat, a vitézkedőket.

Csak egy éjszakára:
Akik fent hirdetik,

hogy – mi nem felejtünk,

Mikor a halálgép muzsikál felettünk;

Mikor láthatatlan magja kél a ködnek,

S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,

Csak egy éjszakára küldjétek el őket;

Gerendatöréskor szálka-keresőket.

Csak egy éjszakára:

Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát

S úgy nyög a véres föld,

mintha gyomrát vágnák,

Robbanó golyónak mikor fénye támad

S véres vize kicsap a vén Visztulának.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

Az uzsoragarast fogukhoz verőket.

Csak egy éjszakára:

Mikor gránát-vulkán izzó közepén

Ugy forog a férfi, mint a falevél;

S mire földre omlik, ó iszonyu omlás,

-
Szép piros vitézből csak fekete csontváz.

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

A hitetleneket s az üzérkedőket.

Csak egy éjszakára:

Mikor a pokolnak égő torka tárul,

S vér csurog a földön, vér csurog a fáról

Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben

S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…

Csak egy éjszakára küldjétek el őket:

Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket.

Csak egy éjszakára:

Vakitó csillagnak mikor támad fénye,

Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe,

Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget,

Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.

Küldjétek el őket csak egy éjszakára,

Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára.

Csak egy éjszakára:

Hogy bujnának össze megrémülve, fázva;

Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna;

Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét,

Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!

Krisztusom, mi kell még!

Véreim, mit adjak

Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak!

Hogy esküdne mind-mind,

S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert,

Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent:

Magyar vérem ellen soha-soha többet!
-

– Csak egy éjszakára küldjétek el őket.

(Przemysl, november.)

Az ostromnak október 12-én a felmentő sereg megjelenése vetett véget. A vár jelesre vizsgázott: kilenc és fél orosz hadosztályt kötött le a körülzárás alatt, és a cár 70 ezer katonáját vesztette el.

Visszavisz a szomoruságod

Magammal én már elvégeztem

Minden dolgát az elmulásnak.

Felgyújtottam lelkem csillárját,

Hogy halottan is fényben lássad,

Akit egyszer szeretni tudtál.

Akit egyszer szeretni tudtál,

Az élettől ne várjon többet.

Vigan szóljon: minden betellett

S a halálágyú düböröghet,
…

Csak ne tudnálak szomorunak.

Csak ne tudnálak szomorunak

-
Jöhetne már az örök semmi.

De igy még nem szabad meghalnom

-
Mert olyan szomoru tudsz lenni

-
S visszavisz a szomorúságod.

(Przemysl, okt. 10.)

Csúf csóka vár

A győzelem után a Monarchia serege támadott. Jó ötletnek látszott, hogy Przemysl raktáraiból támadják az előretörő 2. és a 4. hadsereget – ne várjon a saját készletei megérkezésére. Az oroszok megállították a támadást és fordult a kocka: az üres raktárokat már nem lehetett feltölteni. Nem csak az élelem volt kevés, de a téli ruházat is hiányzott.

1914. november 4-én az orosz 11. hadsereg körbezárta a várat. 130 767 katonát (hatvan százalékuk magyar volt) és 30 ezer polgári lakost kerítettek be.

A bevezető tüzérségi párbajt rendre a védők nyerték – az orosz ostromágyúkat egyre nagyobb számban kellett leírni a veszteséglistán. Aztán megérkezett az éhínség: szigorúan beosztott fejadagok, majd többször leszállított fejadagok következtek. És az oroszok érzékelve a védők gyengülését, támadtak: február 9-16 között az észak-nyugati, 18-19 között a dél-nyugati, március 13-16 között az északi oldalon. E pokoli hónap után is a védelem szilárdan állt a lábán. Sokat számított a hír: jön a felmentő sereg.

1. levél

Megcsókoltad a levelem?

Azt írtam: »Semmi bánat, drága.

Na bántsa lelked félelem,

Vígan vagyunk a büszke várba.«

Azt írtam: »Bizzál angyalom,

Mi kitartunk büszkén és bátran.

«
S gondoltam: Ma az utakon

Megint kolduló bakát láttam.

Azt írtam: »Már nem magamért,

Csak teérted kell imádkoznom.

«
S gondoltam: Ej, mit, csigavér!

Egy honvéd éhen halt a poszton.

Azt írtam: »Jön a messiás,

Tüzeket látunk felvillanni.

«
S már tudtam: nincsen semmi más,

Meg kell itt halni, meg kell halni.

Március 18-án a felmentő sereget az oroszok megállították. Az éhínség katasztrofális méreteket öltött: a védők levágtak és megettek minden lovat – pedig az ostrom kezdetén 21 484 ló volt az erődben! Az utolsó napokban a védők felgőzölt faforgáccsal igyekeztek jóllakni.

3. levél

Nézed-e még a csillagunkat?

Az esték ott is oly fehérek?

Imádkozol-e minden este

És hiszed még, hogy visszatérek?

Számolod-e, hány csillag hullik

Ilyen estén a végtelenbe?

S nem félsz, hogy a mienk zuhan?

Nem jajdulsz váddal az egekre?

Tűrő, fehér szívedbe hogy fér

Annyi imádság, annyi bánat,

Hogy még én is, káromló szájjal

Mormolni kezdem az imádat:

Miatyánk, Isten, Isten, Isten,

Ki vagy a templom és az oltár,

Miatyánk Isten, ki vagy, ki vagy…
J

aj, nem tudom már, nem tudom már!

Az utolsó erőfeszítés

4. levél

Még egy hét… nem tarthat tovább

-
És véget ér a gyászos élet.

(Pajtás, ne harapj akkorát,

Holnap is ezzel kell beérned.)

Még három nap – és nincs tovább.

Ki bánja, hogy már végre vége!

(Pajtás, ne harapj akkorát,

Mit eszel holnap estebédre?)

Még egy nap… A bús angyalát,

Holnap, holnap a kapuk nyílnak!

(Pajtás, ne harapj akkorát,

Hátha, hátha – aztán is virrad?)

Március 19-én este Tamássy altábornagy elővette az utolsó kártyát. Személyes vezetése alatt 39 ezer fő kitört, hogy harcolva átvágja magát tábori seregeink arcvonaláig. A sikerre nem kínálkozott reális esély, de az éhhalál és a fogságba esés helyett a harcot választotta. Honvédeink indulás előtt még egyszer jóllaktak.

5. levél

Mit locsog a tavaszi sár

Sápadt honvéd talpa alatt?

A dróton túl a haza vár,

-
Rakott asztal, Ősbudavár,

-
Locsogj, locsogj tavaszi sár:

Sápadt honvéd előre!

Mit locsog a tavaszi sár

Sápadt honvéd talpa alatt?

Szép kedvesünk hű csókra vár,

Mögöttünk a csúf csóka-vár,

-
Locsogj, locsogj tavaszi sár:

Sápadt honvéd előre!

Mit locsog a tavaszi sár

Sápadt honvéd talpa alatt?

Elől halál, hátul halál;

Csúf csóka-vár a holdba száll,

-
Locsogj, locsogj tavaszi sár:

Honvédek csak előre!

A vállalkozás nem várt sikerrel indult: támadó csapataink meglepték az ostromgyűrű első két vonalában álló oroszokat és ezeken átjutva a harmadik felé törtek előre. Ám a riadóztatott orosz tüzérség rendkívül súlyos veszteségeket okozva megállította a támadást.

9. levél

Ma kaptad meg egy levelem.

Gondolod: a halott betűi.

Látod a vért a kezemen

S szeretnéd onnan letörülni.

A fájdalom, a hű kutya

Veled van nappal s éjszakán át.

Hiába zárod be az ajtót,

A küszöbön nyöszörögve vár rád.

Reggel, reggel, – csak az ne lenne:

A tegnapot kezdeni újra;

És a holnapot várni, várni,

Mikor annak sem lesz csak búja.

Hová lehetne menekűlni?

Hol van vége az útvesztőnek?

Talán megenyhít, gondolod,

Ha látsz magadnál szenvedőbbet.

A kórház… ó igen… a kórház

-
Új szenvedés a szenvedőért.

S melledre még egy keresztet varrsz,

Te fájdalmas irgalmas nővér.

A kórház… ó igen… a kórház

-
Neked is drága menedékhely…

A sebesűltek összesúgnak:

Milyen bús és milyen törékeny…

A vég

Már csak a megadás maradt hátra. Minden, ami katonai szempontból értéket képviselt – úgymint lövegek, lőszerkészletek, védőművek, hidak – felrobbantása és elpusztítása után március 22-én az erődítmény kitűzte a fehér zászlót. 9 tábornok, 2593 tiszt, 117 ezer altiszt és közlegény esett fogságba: katonaként megtették, amit lehetett – amit akkor és ott meg kellett tenniük.

Ez hát a tragédia rövid krónikája. A költő útja Przemyslből Krasznojarszkba vezetett. A várat a mieink június 3-án – négy napos ostrom után – visszafoglalták.

Forrás:
Gyóni Géza összes versei
http://mek.oszk.hu/00600/00664/00664.htm