Családháló

Kezdőoldal Történetek Halottak napja: feltekinteni a csillagos nagy égre

Halottak napja: feltekinteni a csillagos nagy égre

A katonák énekeltek a vasúti szállítás alatt, énekeltek menetben, énekeltek, amikor tartalékban várták a bevetést, énekeltek pihenőben, a kórházban, s aztán otthon, családi körben. A dalok pedig megszülettek.

SZJM,

A katonák énekeltek a vasúti szállítás alatt, énekeltek menetben, énekeltek, amikor tartalékban várták a bevetést, énekeltek pihenőben, a kórházban, s aztán otthon, családi körben. A dalok pedig megszülettek.


Halottak napján azokra emlékezünk, akik előttünk jártak az úton. Ellentétben az egy nappal korábban felidézett szentekkel, róluk még nincs bizonyosságunk. Nem tudjuk bizonyosan, hogy miként sikerült megfutniuk a pályát, s hogy a végső elszámolásnál kimondatott-e róluk: sikerült az életük.

Amikor halottainkkal találkozunk, magunkkal is találkozunk. Az életünk távlatai látszanak több emberöltőre visszamenően és előre felé: nagyszüleinktől unokáinkig. Lehetnek bőven kérdéseink az előttünk járókhoz, van mit a szemükre hánynunk, és van mit köszönnünk nekik, amiért áldó imádság mellett kell elmondanunk szent neveiket. Egyszóval van mire emlékeznünk.

A dalok pedig megszülettek

Az 1. világháború egy időbe esett a magyar népzene egyik nagy virágkorával: az „új stílusú” népdal megjelenésével és robbanásszerű elterjedésével.

A katonák mindig mindenhol énekeltek – mert énekelni muszáj. Berecz Andrásnak mondta egy gyimesi csángó néni, hogy a dalt bú hozza, kedv hordozza. Nos, talán soha ennyi bánatra és soha ennyi kedvre való alkalom nem volt még mióta világ a világ, mint a Nagy Háborúban. Szóval a katonák énekeltek a vasúti szállítás alatt, énekeltek menetben, énekeltek, amikor tartalékban várták a bevetést, énekeltek pihenőben, a kórházban, s aztán otthon, családi körben.

A dalok pedig megszülettek. A szájról szájra történő hagyományozás szigorú esztétikája szerint csak a jó dalszövegek éltek túl. Azok, amelyek nem csak a valódit mondták, hanem az igazat is, és messze többet mondtak egy-egy slágerszerző, megrendelésre, nem egyszer „durva gyalupadon” eszkábált szirupos, a kedves megrendelő igénye szerint szentimentális vagy állelkesült slágerének hangulatánál. (Amelyeket ma már nem is ismernénk, ha valaki nem kottázza le vagy veszi fel gramofonlemezre.)

Ez a dal – a legismertebb első háborús nótánk – az egyik legkeményebb harctéren keletkezett, az Isonzó völgyét uraló Doberdó fennsíkon. Az itt folyó veszteségteljes harcokba időről időre új és új alakulatokat kellett bedobni – és azok érkeztek, szünet nélkül érkeztek az ország minden pontjáról. Ez az ének igaz módon és nagyon egyszerűen mondta el mindazt, amit az itt küzdők közösen átéltek.

Kimegyek a doberdói harctérre
Feltekintek a csillagos nagy égre
Csillagos ég merre van a magyar hazám
Merre sirat engem az édesanyám

Én Istenem, hol fogok én meghalni
Hol fog az én piros vérem kifolyni
Olaszország közepében lesz a sírom
Édesanyám arra kérem ne sírjon

Feladom a levelem a postára
Rátalál az édesanyám házára
Olvasd anyám vérrel írott levelemet
Doberdónál hagyom az életemet

Édesanyám nem írok több levelet
Puskagolyó lőtte el a szivemet
Eltemetnek az erdei gyönygyvirágok
Megsiratnak a falumbeli leányok

Széles András szatmári frontot járt honvédektől tanult citerázni

A dalok hazatérnek

A dalok aztán hazaértek a katonákkal együtt. Mindenhová a Kárpát-medencében: minden faluba és városba, minden közösségbe. Minden helyszínre ahol énekelt valaki valamit: lakodalomba és a kocsmába, családi körbe munkára és ünnepre. Az esti parázsnézős éneklésre – TV helyett.

Ezt az éneket is magától értetődően énekelték kicsik és nagyok – és senkinek eszébe sem jutott megbotránkozni ezeken a kemény szavakon: hiszen ezen mentek át édesapáék és nagyapáék. S az ének megőrizte azt, amit csak egy dal tudott megőrizni azokból a torokszorító időkből: a halandó, mulandó, veszendő embereket – a háborút járt lelkeket.

Talán meggyullad a mécses

Halottak napja az elcsendesedés ideje. Olyan idő, amikor találkozunk az előttünk járókkal, s az ő életükön keresztül mérlegre kerül a mi életünk is. Ez a dal – a mai napság fellelhető egyik legautentikusabb előadásban – az elveszett nemzedékre irányítja a figyelmünket. A nemzedékre, amelynek minden családban ott vannak a maguk tagjai, s amely minden családban otthagyta ezt a dalt. Talán még most is sokan emlékeznek rá. S talán sokan meg is tanítják gyermekeiknek, hogy valamit megőrizzenek abból, amire csak egy dal képes.

Talán mi is gyújtunk az elveszett nemzedéknek gyertyát ezen a halottak napján, hogy újra rájuk találhassunk, amikor feltekintünk a csillagos nagy égre.

(Fotó: Fortepan – Fődi Gábor)

Hozzászólások

hozzászólás

CÍMKÉK:
Read previous post:
A művészet és az élet szerves kapcsolata

Három nagy élményem az utóbbi hónapokban: az Iparművészeti Múzeum Art deco és modernizmus kiállítása, az új Postamúzeum és a Gödöllői művésztelep...

Close